A világ óriási változásokon ment keresztül 1939 óta, miután a British Council megnyitotta első olvasótermét Magyarországon. Első magyarországi megjelenésünk óta politikai rezsimek váltották egymást, alkalmazkodtunk a digitális kor kihívásaihoz, majd ugrásszerűen növekedtünk, hogy milliókra gyakorolhassunk hatást nyelvoktatás, kulturális programok, valamint oktatási és társadalmi mobilitási lehetőségek biztosítása révén.

A 20. századot jelentős politikai zűrzavar jellemezte. Nem sokkal első irodánk 1939-es megnyitása után fel kellett függesztenünk magyarországi tevékenységünket a II. világháború kitörése miatt.

Közvetlenül a háború után a British Council készen állt arra, hogy könyvek biztosításával segítse az európai országokat, valamint tudományos csereprogramokat és ösztöndíjakat is szervezett. 1946-ban Budapesten a Harmincad utcai Brit Követségen kaphatott új otthon az intézmény.

“Az 1950-es években a Harmincad utcai épületet állandó megfigyelés alatt tartották, hasonlóan egy „imperialista ország” nagykövetségéhez. Olyannyira, hogy a városi legenda szerint az állambiztonság az épülettel szemben lévő Patyolat cégérének “O” betűjében rejtett el egy kamerát, hogy folyamatosan ellenőrizhesse a követség vendégeit. Azonban hiába követték gyakran álruhás rendőrök az épületből távozókat, a követség előadásai és filmvetítései annyira vonzóak voltak, hogy sok pesti fiatal vállalta a kockázatot." - Imagine Budapest, "Őfelsége bankára voltam" séta a Harmincad utcai épületben

1950-ben, miután a magyar kormány nem ismerte el a British Councilt mint a brit kormány által létrehozott szervezetet, és elutasította az intézménnyel való kommunikációt, kiutasítottak bennünket az országból.

A British Council hivatalosan 1963-ban tért vissza a Brit Nagykövetség Kulturális Osztályaként. Ebben az évben úgy térhettünk vissza Magyarországra, hogy három évente megújítható kulturális szerződést kötöttünk, amely egyben megalakulásunk hivatalos dátumát is jelenti. A magyarországi British Council a Nagykövetséggel egy épületben működött évtizedeken át, egészen 1991-ig, a Benczúr utca 26. szám alatti önálló székhely létrehozásáig.

 Olvass tovább, és fedezd  fel történelmünk későbbi epizódjait!